Bemutatkozás:
Név:
Kulman Miklós
Születési idő: 1977.05.14.
Lakhely: Budapest
Üdvözöllek a weboldalamon!
A történet nyolc éves koromban kezdődött, mikor is először ültem motoron,
majd szépen lassan, egyre nagyobb és komolyabb gépekkel mentem. 2001-ben
vettem meg az első nagymotort. Az alapok elsajátítása után,
mint stuntrider, 2003 óta motorozom.
Először egy 97-es 750-es GSX-R-el kezdtem pályafutásomat. Akkor raktam
össze, le volt fényezve, minden idom csillogott, amikor elkezdődött ez
az őrület, gondoltam ki kellene ezt próbálni. Ricsi barátom gyakorlásait
figyelve, néhányszor kimentem megnézni mit csinál. Néha elkértem tőle a
mocit és próbálgattam milyen is ez a dolog. Egyre jobban megtetszett és
a trükkök is elég gyorsan jöttek, így valamivel később eladtam a
motorom,vettem egy új motort, átépítettem és elkezdtem gőzerővel
gyakorolni, aminek eredményeképp nagyon rövid idő alatt sikerült
elsajátítanom rengeteg trükköt, és azokat tökéletesíteni.
2004-ben úgy gondoltam, hogy megmérettetem magam. Abban az évben minden
versenyen negyedik lettem.
2005-ben voltak a jobb helyezéseim, mint a VB ötödik hely és a
kunmadarasi első hely.
Az ezt követő években is javarészt az élmezőnyben végeztem, a 2010- es
évet összetett III. helyezettként zártam.
Idén motor típust váltottam, a tél a moci átépítésével és összerakásával
telt, a tavasz pedig már a tesztelésével. Most haverkodom az új vassal.
:-)
Számos sikeres és emlékezetes bemutatóval és streetfighter show-val a
hátam mögött még mindig nagyon élvezem ezt a sportot és remélem tehetem
ezt még nagyon sokáig!
üdv!
Mike
MikeMotorom:
| |
Honda CBR 600 F4 |
|
|
 |